fbpx

A Pinterest marketing körkép – 3 hiba a magyar nyelvű tartalmakban

Már több éve használom a Pinterestet mind egyéni, mind pedig marketing célokra, azonban eddig a keresés nyelve mindig az angol volt. Az utóbbi időben vetettem bele magam a magyar nyelvű tartalmakba és a magyar Pinterest marketingbe, pusztán kíváncsiságból. Ami ott fogadott, az eléggé meglepett. Kicsit olyan érzésem volt, mintha visszamentünk volna 10-12 évet az időben. 

Régimódi design, kulcsszóhalmozás vagy éppen nulla SEO, a felület rossz célra való használása, és egyéb rengeteg hiba jött velem szembe. Ezért döntöttem úgy, hogy írok egy posztot a Pinterest marketing árnyoldaláról is. Fontos leszögeznem, hogy bár a hangnem kritikus lesz, nem célom senkit sem megbántani. Idehaza ugyanis a Pinterest marketing még gyermekcipőben jár, pedig a célközönség már igenis megvan rá. Igenis igényünk van arra, hogy a pinek között magyar nyelvű tartalmakat találjunk.

Úgyhogy ebben a posztban megmutatom a legfőbb hibákat a témával kapcsolatban. De ígérem, hasznos tanácsok is jönnek majd a közeljövőben.

1. Pinterest marketing: rossz alapok

A legmeglepőbb hiba számomra az volt, hogy nagyon sokan a nem megfelelő képarányt használják. Ennek minden bizonnyal az időhiány az oka, hiszen egyszerűbb feltölteni azokat a fotókat, amik eleve az elkészült bloghoz kerültek ki. 

Ez azonban nem túl célravezető. Egyrészről maga a Pinterest algoritmus sem kedveli, másrészről viszont sokkal könnyebb elveszni a többi szabvány pin között. Nézzétek meg például mi a helyzet, ha beírjuk a “karácsonyi sütemények” kifejezést.

Pinterest találat

Mindezek mellett, nem fogok hazudni, igénytelenséget is sugároz. A Pinterestnél a pinek mérete 1000×1500 pixel legyen, az arány pedig mindenképp 2:3. A rendszer így garantálja a magas minőséget. 

A következő hiba az az, ha nem írunk szöveget a képre. A Pinterest marketing esetében ugyanis ez a célravezető, ezt szokta meg a közösség. Amint rápillantunk egy képre, tudni szeretnénk, hogy miről szól az adott pin. Oké, hogy fincsinek néz ki a sütemény, de ha rákattintok a képet tartalmazó blogra, akkor receptet kapok vagy csak egy szimpla képet? Ha az utóbbi igaz, akkor csalódni fogok, azt meg nem szeretném. 

Ebből kifolyólag ezért sokan nem is kattintanak az ilyen jellegű pinekre. Kell a munkacím, ami egyértelművé teszi, hogy egy karácsonyi süteményes receptről van szó.

2. Social mediaként használják a Pinterestet

Valamiért az van a köztudatban, hogy a Pinterest egy közösségi média, ezért sokan közösségi média marketingként is dolgoznak vele. Ez azonban egy téves megközelítés. A Pinterest ugyanis egy keresőmotor, ugyanúgy, mint a Google vagy a YouTube. 

A lényege elsősorban az, hogy a látogató a megfelelő pint kiválasztva eljusson a vágyott tartalomig: a blogposzthoz. A blogposztot átböngészve nyugtázza, hogy ez számára ideális, majd visszatér a Pinterestre, hogy ott a saját táblájára mentse a tartalmat. Aztán száll tovább a következő pinre. A lényege talán egy kicsit a gyűjtögetéshez hasonló. Ötleteket és inspirációkat gyűjtünk ahhoz, hogy holnap valamivel jobbak legyünk. 

Ezért aztán ha valaki úgy használja a Pinterest marketinget, hogy random idézeteket és inspirációs helyzeteket posztolgat, mintha az az Instagram feed lenne, az nem ér el semmit. Sajnos túl sok ilyen fiókot láttam. Ezek a márkák keményen a márkaismertségi jelekre (brandszín, logó, fogalmazás stílusa) fókuszálnak, ezért kicsit spam hatásuk lehet a gyakori felhasználók számára. A spamet pedig senki sem szereti.

3. SEO hiánya

Miután megbeszéltük, hogy a Pinterest nem social media felület, hanem keresőmotor, ideje beszélnünk a SEO-ról. A jó Pinterest marketing kulcsa ugyanis a jó SEO. Szerencsére itt a teljesen friss fióknak ugyanannyi esélye van masszív kulcsszavakra elől rankelni, mint egy idősebb fióknak, ezért nem is nagyon érdemes a hosszú kifejezésekből álló kulcsszavakkal dolgozni.

Jelenleg mindenki versenyben van, úgyhogy ha most vágnál bele a magyarul a Pinterest marketingbe, jelentős előnyhöz juthatsz a versenytársaidhoz képest. Nem szeretek általában ilyesmiről beszélni, hiszen egy vállalkozásnak nem lehet önmagában az a célja, hogy jobb legyen másoknál, viszont ilyen tekintetben a SEO-t könnyű mérni. 

Ha jól sikerül tehát optimalizálnod a pinedet, a Pinterest marketinged is hasítani fog. Ha elhanyagolod a SEO-t, akkor teljesen mindegy, mennyi cuki idézetes képet osztasz meg, nem leszel velük sehol sem.

És még sok más…

A fent említett 3 ponton kívül sok más lehetőség van a Pinterest marketing kiaknázására. Felsorolok most néhányat, ráadásul ezek a példák garantáltan szerepelni fognak a következő Pinteresttel kapcsolatos szakmai cikkemben.

  • Egy blogposzthoz több pint is érdemes feltölteni.
  • Használd ki a rich pinek (magyarul bővített pinek) lehetőségeit. 
  • A szezonitás a Pinterest legnagyobb aranybányája. A karácsony például már november elején beindul.
  • Néhány centes Pinterest hirdetések és a Pinterest címke.
  • A Pinterest célja nem a trendkövetés, hanem a trendteremtés, ezért ha egyedi terméked/szolgáltatásod van, előtérbe helyez.

Összegzés: a jövő sok fejlesztést hoz majd

A Pinterest már most tesztelésre terjesztett fel néhány hasznos analitikai funkciót, amelynek célja a közönséged még pontosabb elemzése. A közeljövőben hozzánk is megérkeznek a story pinek (már most is igényelheted), így valamennyi közösségi médiás tulajdonság mégis csordogál a keresőmotorba. Ez biztos vagyok benne, hogy egy érdekes újítás lesz, aminek köszönhetően a felhasználók még több időt fognak a platformon eltölteni. 

Ez nekünk, márkáknak csak jó, hiszen így több lehetőségünk van felkelteni a potenciális vásárlóink figyelmét. Mi sem támasztja alá jobban, mint az a tény, hogy a látogatók már most közel 60-65 pint néznek meg egy adott kulcsszóra. A Google esetében az emberek átlagban csupán a 2. oldalig jutnak, ami 15-18 linket jelent. A különbség egyértelmű.

A platform még nem telített, főleg nem az a magyar felhasználók között, ezért bátran ajánlom, hogy vágj bele a Pinterest marketingbe. Ha szeretnél több statisztikai adatot tudni a platformról, azt itt találhatod meg, ha pedig velem szeretnél együttműködni a Pinteresttel kapcsolatban, navigálj az Elérhetőség aloldalra

Hamarosan pedig jelentkezem az ígért cikkel.

Add hozzá ezt a pint a saját Marketing tanácsok tábládhoz! Csak kattints a bal felső sarokban található Pinterest ikonra.

Pinterest marketing

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük